Nagyszülő a családban

Nehéz írnom erről a témáról, mert már az eredeti címet (Nagymama a családban) is meg kellett változtatnom. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nemcsak egy nagymamáról, hanem egyenesen nagyszülőkről írhatok. Szinte megköszönhetetlen az a rengeteg segítség, amit tőlük kapunk. A rendszeres gyerekfelügyelet csak egy apró mozzanata a létüknek. A gyerekek, nekik már unokák szavaival élve, olyan szuper nagyijuk és nagypapájuk van, akikkel a világ legjobb kalandjait élik át.

Mi felnőttek is csak hálával gondolhatunk rájuk, hiszen a kezdetektől fogva jelen vannak, és minden képzeletet felülmúló módon segítenek: gyereket sétáltatnak és szórakoztatnak, betegség idején ők vállalják a felügyeletet, és ha lehetőségük volt vagy van rá, még ebédet is főznek. Ők azok, akik elsőként jelentkeztek, mikor a lányokat külön órára kellett vinni (hármat három fele). Édesanyám az, aki izgalmas kirándulásokat szervez nekik, és édesapám az, aki úszó és vízilabdás múltját felidézve megtanította úszni őket.

De a nagyszülőkről írva nem felejtkezhetem el a Dédikről sem. Ők persze koruknak megfelelően vannak jelen az életünkben, de még 5-6 évvel ezelőtt is elvállalták a gyerekek felügyeletét, ha tanulnom kellett. Mai napig a 84 éves, gyermekorvosként nyugdíjba ment Dédipapa az első gondolatuk, ha valami fáj. Most is látom magam előtt a képet: a lakomával felérő tízórai után Dédimama az ölébe ültette a gyerekeket és a családi fényképeket mutogatva mesélt nekik, mindenféle mókás történetet. Én arra léptem be, hogy mind a hárman önfeledten kacagnak. A gyerekek pedig így nyugtázták az ottlétet: "Jó lenne, ha mi is mindig úgy tudnánk nevetni, ahogy Dédimama!"

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész család számára a hét legfontosabb eseménye a vasárnapi ebéd. Ilyenkor tizenhárman ülünk asztalhoz a szüleimnél. A jó ételek mellett különösen fontosnak érzem a beszélgetéseket, melybe mindenki beleszólhat kortól függetlenül a négy évestől a nyolcvannégy évesig. Többen közülünk egész héten gyűjtögetik a mondanivalójukat, amit ott az ebédlő asztalánál feltétlenül meg akarnak osztani a többiekkel. Már a gyerekek sem akarják ezt az alkalmat elszalasztani, és már a hét elejétől készülnek rá (többek között éles alkudozás folyik a nagymamával a desszertről, és már a nagyobbak szájából is hallottam a mondatot: "Ezt a vasárnapi ebéden mindenképpen elmesélem."), így mire elérkezik a várva várt nap a szentmise után már csak oda indulhatunk.

Vékásné Balla Eszter

Most álljon itt néhány sor az egyik unokától, aki bevallotta, nem is hitte volna, milyen nehéz a nagyszülei iránti érzelmeit szavakba foglalni.

Úgy gondolom, nincs jobb hely a földön mamáéknál, főleg ha az unokatestvéreim, Bálinték is ott vannak. Amikor mamáéknál alszunk, papa odafent őrzi az ebédet vagy főz, mama vásárol, mi pedig játszunk. A legjobb mama meséit hallgatni, mert ő képes elolvasni mind az ötünk által kiválasztott mesét, bármilyen hosszúak is legyenek azok. Papával mindig vicces az élet: mindig új szójátékokat talál ki és ezekkel megtréfál bennünket.

Vékás Blanka